Közérdekű
WellHello og Hei alle mindenkinek!
Hát kedves olvasók, megint eljött az az időszak az életembe, amikor nem leszek aktív Wattyn. Mármint persze, feljövök majd és válaszolgatok kommentekre, de írni nem lesz időm, ugyanis a május és június az egyetem miatt teljesen offos lesz számomra, így a türelmeteket szeretném kérni ismét. Jövő héten még jövök nektek egy Captured in your web résszel, mert így, a Végjáték miatt a lelkemnek kell egy kis megnyugvás, addigra meg már nagy részetek megnézte a filmet (bár az új fejezetnek sok köze nem lesz hozzá, maximum pár szereplő szándékos aktív szerepeltetése). Úgy érzem, tartozom egy ennyivel ennek a csodálatos univerzumnak.
Amit még tudni kell:
Június 18-án változatlanul érkezik majd a már régen ígérgetett Welcome to Trench! című twenty one pilots fanficem folytatása és a részek heti rendszerességgel fognak frissülni majd.
Illetve egy kissé szomorúbb hír: 20-20 darab rész érkezik majd (igazából már csak 19-19) még a Captured in your web, illetve a My Villain című történeteimhez, minekutána hivatalosan is lezárom mindkettőt. Egyrészt amúgy sem szerettem volna a végletekig elhúzni őket, másrészt meg úgy érzem, hogy ideje elengednem nekem is őket. A 20 részen belül mindenképp lesz még kettő darab crossover, illetve egy Stucky különkiadás is, remélem ez azért jó hírként minősül. :)
Köszönöm szépen a megértést és mindenkinek kitartást a sulihoz/egyetemhez, már nincs sok és itt a nyár! :D
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen4U.Com